Ülünk az irodában, futunk a Szigeten vagy a Népligetben, izzadunk a BKV-n, a kocsinkban vagy a kerékpáron és esetleg nem is sejtjük, hogy néhány magyar az Alpok meghódítására készül. A héten zajlik ugyanis a világ egyik legkeményebb és legrangosabb ultraterepfutó viadala az Ultra-Trail du Mont Blanc (UTMB).

Az UTMB tulajdonképpen nem is egy verseny, hanem három, kiegészítve egy fantasztikus "teljesítmény-útvonallal". Legpatinásabb mindközül maga az UTMB, az esemény névadója. 2003 óta rendezik meg, mára kétségkívül a világ legnagyobb presztízsű terepultrájává nőtte ki magát. 166 kilométeres útvonala három országon megy keresztül, szintemelkedése 9600 méter, a sikeres teljesítőknek maximálisan 46 óra áll rendelkezésükre, a legjobbak várhatóan 20-26 óra között fognak célba érni.

A szervezők 2300 főben maximálták az indulók számát, az idei mezőny a talán valaha volt legrangosabb: a nagyágyúk közül Kilian Jornet, Jez Bragg, Iturrieta Zigor, Scott Jurek, Geoff Roes, Sebastien Chaigneau, Tsuyoshi Kaburaki és Mike Wolfe éppúgy a nevezettek között van, mint a mi Németh Csabánk.

Idén 16 magyar indul a versenyen, köztük ahogy már említettem a legjobb magyar terepultrás Németh Csaba (a képen), aki már négyszer volt a legjobb nyolcban a versenyen, sőt  2006-ban a dobogó második fokára állhatott, illetve Lőrincz Olivér, aki idén két rangos versenyen jelezte, hogy lassan de biztosan ő is közeledik a világ élvonalához.

A rajt pénteken 18:30-kor lesz Chamonix-ban, és a szerencsés teljesítők ugyanide érkeznek meg 1-2 napon belül. A magyar indulók névsora (rajtszám/név):

1530 Németh Csaba / 2548 Farkas László / 3239 Hegedűs Ákos / 3045 Horváth Péter / 3132 Husson Yvan / 2439 Jan Emmanuel / 2876 Józsa Miklós / 1554 Juhász Balázs / 3270 Kovács Imre / 2065 Lorántfi Csaba / 1532 Lőrincz Olivér / 2398 Szász Norbert / 1572 Papp Gergely / 2180 Polgár Pál / 3550 Bajcsi Sándor / 3195 Tamási Géza

A CCC (Courmayeur Champex Chamonix) sokan tekintenek úgy, mint az UTMB kistestvérére, a 2006 óta megrendezett futam az UTMB-s kör északi karéját tartalmazza Courmayeur-tól Chamonix-ig a futás iránya megegyezik az UTMB-éval.

Tévedés lenne e verseny esetében valami könnyített kis túrácskára gondolni, az 1800 induló futását 98 kilométer és 5600 méter szintkülönbség nehezíti, a sikeres teljesítéshez 26 órát biztosítanak a szervezők. A rajt péntek délelőtt 10:00 órakor lesz Courmayeurban, ahol szintén lesznek magyarok:

7502 Ács Tamás / 5545 Dévényi Ildikó / 7430 Molnár Tamás / 6126 Orsós Szabolcs / 5051 Pépp Csaba / 5030 Sperka Tamás / 5546 Szabó Judit / 5383 Zenyik Robert / 5049 Zétényi András

A TDS (Sur les Traces des Ducs de Savoie) tulajdonképpen a középső testvér, a versenyek közül pedig a legfiatalabb, eddig mindössze egyszer 2009-ben rendezték meg, a tavalyit a versenyzésre alkalmatlan időjárási viszonyok miatt törölték.

A start csakúgy, mint a CCC esetében itt is Courmayeurban van, a cél pedig Chamonixban, az irány éppen az ellentéte az UTMB-nek illetve a CCC-nek, dél felé indulnak és délről közelítik meg a célt.

Az 1200 indulóra 110 kilométeres út vár amelynek során a szintemelkedés 7100 méter, a teljesítésre 31 óra áll rendelkezésükre.

A versenyek közül ez rajtol legkorábban, csütörtök délelőtt 9 órakor dördül el a rajtpisztoly. A magyar indulók, akikért szoríthatunk:

8141 Kimmel Péter / 8600 Kovács Domonkos / 8592 Medgyessy Gergely / 8887 Tóth-Varga Judit

Szintén most kerül megrendezésre a PTL (La Petite Trotte à Léon) nevű teljesítménytúra is (hangsúlyozottan nem verseny) ahol a két vagy három fős csapatok arra vállalkoznak, hogy minden külső segítség nélkül végigjárják a Fehér hegy "nagy túráját". A mindössze GPS-szel és nem ellenőrzőpontokkal kijelölt útvonal évről-évre kissé változik, a hossza valahol 300 kilométer az összes szintemelkedés pedig 25000 méter körül alakul. A 80 csapatban maximalizált kalandra 138 órájuk van az indulóknak, ahol minden alakulatnak kell hogy legyen olyan tagja aki korábban már teljesített UTMB-t. A PTL résztvevői már útnak is indultak hétfőn 22:00 órakor Chamonixból.

Ha többet meg akartok tudni erről a fantasztikus versenyről olvassátok el Németh Csaba  és Karlowitz-Juhász Tamás 2009-es UTMB beszámolóját, megéri...:-)

A legfrissebb hírekért és szurkolni gyertek a terepfutás topic-ba, péntek délelőttől minden bizonnyal nagyüzem várható. Engem biztos ott találtok, bor_kedvelő néven...:-)

(fotók: www.ultratrailmb.com és www.transgrancanaria.net)

A bejegyzés trackback címe:

https://fussatokbolondok.blog.hu/api/trackback/id/tr43173258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chrono 2011.08.23. 20:00:04

Farkas László(Lupus) nem indul.
Papp Gergőt (vérgergő) is felveheted az esélyes magyarok közé az UTMB-n. Csabi elmondása szerint nagyon gyors síkon, felfelé gyorsabban gyalogol, mint ő. Hibáját nem árulom el :) Ha rábólint Csabi taktikájára akkor meg bármi történhet.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.08.23. 21:48:41

@chrono: köszi az infókat, külsősként ezek nekem nem voltak meg...:-) remélem igazatok lesz...:-)

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.08.23. 22:10:59

@chrono: köszi...van valami infód a kintiekről, mindenki oké?

chrono 2011.08.24. 15:51:43

ja mindenki oke, ma még nagy a hancur :)

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.08.25. 07:56:50

@chrono: :-) tegnap este volt az összetartás? ;-) Eboláék már mindjárt indulnak!!!!! Hajrá mindenkinek! :-)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.08.26. 13:46:42

Hajrá mindenkinek!

Elolvasom a beszámolókat nagyon izgalmas lehet és biztos rengeteg munka árán jutottak el ide. Minden tiszteletem az övék!
süti beállítások módosítása