Javított kiadás

Címkék: maraton ringsider fut

2011.11.10. 11:01

Majd egy hónap telt el a legutóbbi bejegyzés óta, de úgy éreztem a sikertelen maraton után inkább befelé kell koncentrálnom.Fizikálisan pár nap alatt rendbejöttem, de a belső sebek sokkal lassabban gyógyultak. Tudtam, amint módom lesz, ismét kikerekítem az egyik hosszú futásom…

Szomorú vasárnap

Címkék: maraton ringsider fut

2011.10.11. 12:52

Már eltelt több mint egy hét a múlt vasárnapi maraton óta, így lassan illene írnom róla valamit, de nem nagyon tudom, mit mondhatnék eddigi legrosszabb futóélményemről. Megígértem itt is, meg az AF (Anonim Futóholisták) gyűlésen is, hogy nem fogok keseregni az idő miatt, de…

Eljött a nap amiről álmodtam, amióta tavaly februárban lefutottam az első 5 kilisemet a futópadon. Valamiért már akkor biztos voltam benne, hogy - inkább előbb mint utóbb -maratont fogok futni.Az idei évemet teljes egészében ennek szenteltem. Tavaly 30 kilométerig jutottam, de sajnos…

Enni vagy nem lenni

Címkék: maraton cuccok és kütyük

2011.09.07. 10:50

Közeleg az év legnépszerűbb maratonja, és ilyenkor mindig felmerülnek a kérdések a frissítéssel kapcsolatban is. Ez lassan esedékes is, a hétvégén lefutjuk az utolsó igazi erőpróbát, a hagyománynak tekinthető, "még egy utolsó 30-as három héttel a maraton előtt"…

süti beállítások módosítása