2010 februárjában történt, hogy egy edzőteremben egy futópad láttán felötlött bennem, vajon le tudok e futni öt kilométert. Ugyan rendszeresen fallabdáztam, de akkor kb. tíz éve nem futottam már folyamatosan öt percnél többet. Sikerült is a dolog, éppen fél órát vett igénybe. Meglepő módon nagyon jól éreztem közben magam, sem fizikálisan nem vett ki túl sokat, sem nem unatkoztam közben egy kicsit sem. It was the beginning of a beautiful friendship.
Onnantól fogva hetente kétszer-háromszor lejártam kedvenc futópadomra, hamarosan elértem a 10 kilométert is, majd az első futás után két hónappal jött is az első versenyem, a Vivicitta. Szóval elég nagy tempót diktáltam a szervezetemnek, és az természetesen egyetlen választ adhatott erre: lesérültem. Két hónap futás után majd egy hónap pihenő következett, a futók talán legnagyobb rémálma, a IT-szalag szindróma kötötte béklyóba az edzéseimet. 
De ekkor se tanultam, néhány bemelegítő hét újra őrült iramra késztettem a szervezetemet: túlságosan gyorsan nyújtottam a futótávot és akkor még pulzuskontroll híján túlságosan nagy erőfeszítésre késztettem magam futás közben. De hisz megvolt már az "álom" az őszre, szeptemberben félmaraton és rá négy héttel pedig 30 kilométeres verseny szerepelt a terveimben.
A nyár során komoly fáradtságokkal és mindig fájó lábakkal küzdöttem le a növekvő távokat, és mire augusztus elején megvettem az első pulzusmérőmet már késő volt. A félmaraton - a felkészülés hibáihoz képest - tulajdonképpen simán ment, de a 30 km-es verseny már keményebb diónak bizonyult, amit azonban a komoly falnak futás és az egyre fokozódó lábfájás ellenére még befejeztem. Utána jött azonban a feketeleves, újabb IT szalag-gyulladás és három hónapnyi kihagyás.
Ez alatt a majd 100 nap alatt volt időm gondolkodni, és megfogadtam, ha egyszer újra egészséges leszek, nagyobb bölcsességgel és türelemmel húzom újra fel a futócipőt. 2011 szerepelt a naptáron mire ismét fájdalom nélkül tudtam fél órát futni. Lassan, türelemmel, szigorú pulzuskontrollal és minden eddiginél nagyobb elszántsággal vágtam neki a kilométereknek. Hiszen a tervek idénre is már készen voltak, októberben maratonista akartam lenni.
Azóta lefutottam 1300 kilométert, ma ugyanolyan pulzusszám mellett kb. 1 perc 15 másodperccel vagyok gyorsabb kilométerenként mint januárban. Túl vagyok két félmaratonon, csapatban körbefutottam a Balatont, és 32. születésnapomon egymagamban lefutottam az első maratonomat is.
És ami a legfontosabb, sérülésmentes futó vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.08.19. 08:45:07
ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.08.19. 08:50:56
szistvanka · http://szisa.com 2011.08.19. 09:09:26
Jó volt olvasnom ezt a posztot, főleg a végét! :)
...na meg persze a többi részét is, tanulságos. Érdekes, hogy képes az ember túlhajszolni magát, ha rákap valamire, és többször is elkövetni hasonló hibákat.
ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.08.19. 09:12:48
pupákos 2011.08.19. 09:47:54
Neked pedig hajrá! Hajrá maraton!
Barbi voltam. A Czihó.
